Csakjobbjöhetcsakkjobbjöhetcsakkjobbjöhet, mantrázta az átlag drukker a fa alatt, enyhén avas zselés szaloncukorral a szájában az év első napján.
Bunda, Málta, válogatottban sikertelen Détári, seholsincs utánpótlás, gyenge bajnokság, innen csak felfelé vezethet az út!

Mielőtt rátérnénk az év összegzésére, lássuk azért a szokásos kitekintőt:

nyakunkba szakadt a demokrácia! Emelkedő árak, lassan, de biztosan lebomló szögesdrót a határoknál, karamellás-mogyorós csoki nagy tételben, vá-lasz-tások, kedves barátaim, vá-lasz-tások, mondaná ma az egyszeri politikus, még 10,3 millióan voltunk, Göncz Árpád a III. Köztársaság első köztársasági elnöke, megalakult a Republic és azóta is egy számot játszanak más szöveggel. Taxisblokád az benzin árának 65%-os (!) emelése miatt.
Ebből is látszik, ma milyen jó dolgunk van.

Az előző évet a spanyoloktól elszenvedett méretes zakóval zártuk, így a bevett szokás szerint egyetlen emberben kerestük a hibát: a szövetségi kapitányban. Bicskei el, Mészöly a helyére. Kálmán bá' megígérte, hogy nem kiabálja be a szünetben a lezsírozott végeredményt ütőképes csapatot rak össze a '92-es EB-selejtezőkre, s neki is látott a munkának.

Haladjunk a héten tovább a megkezdett rögös úton (1987 és 1988 itt), essünk túl az egyik legsötétebb mélyponton. Vigasztalásul láthatunk egy olyan sistergőset, amire Balotelli is azonnal magára veszi a megkülönböztetőt. Van még a tarsolyban padlóról felállós-bal alsóba bombázós bravúrunk is, kár, hogy későn jött. Lássuk!

Fontos tettek éve 1989. Legalábbis akkor azt gondoltuk, hiszen rendszert váltottunk, a ruszkik elindultak (szép lassan) haza, s beáramlott a NYUGAT. Egyelőre ugyan csak késztermékek formájában, de valahol el kellett kezdeni.

A múlt héten kezdett sorozatot folytatva ezúttal az 1988-as év kerül górcső alá. Ezen belül is a magyar válogatott fontosabb mérkőzései, rövid összegzéssel, sok emlékkel és egy visszatérővel, aki majd' akkorát bukik, mint első távozása alkalmával. Bizonyos értelemben tán még nagyobbat...
Lássuk!

VB-selejtezők elé visszatekintő-beharangozót korai írni fél évvel a meccsek előtt, de ha az ember mind a 25 köztes évnek kíván egy posztot szentelni, plusz egy ráadást az ideinek, akkor talán érthető a buzgalom.

1986 óta a szurkolók szemében csak a megaláztatás, a szégyen- és  gyalázat keserű elegye jutott nekünk, ennek az amúgy is vidám nemzetnek, azon belül egy teljes generációnak, azaz lassan már kettőnek.

Sorozatunkban szeretnénk feleleveníteni, hogy mi történt ebben a relatív sikertelen időszakban, megemlékezünk a bravúrokról, próbáljuk elfeledni a kudarcokat, felidézünk pár elfeledett érdekességet, elemzünk pár fájó hibát. Mindemellett nosztalgia-túrának sem utolsó.

Hajrá!

A bejegyzés címe a ZS-kategóriás Alien VS. Predator című filmeposz elmés beharangozója.
Jelen esetben a megállapítást az NBI-es magyar futballbajnokságra vonatkoztatva írtam le. Az eddigi tavaszi fordulók alapján úgy tűnik ugyanis, hogy teljesen mindegy, melyik csapat nyeri meg a bajnokságot, a BL-ben a jelenlegi csapatösszeállításal, formával, elképzeléssel semmire nem juthat.
Nem lehet ennyire előre ilyen szélsőséges jóslatokba bocsátkozni - mondja erre az igaz magyar fanatikus; a bajnokság végén a győztes ha jól erősít, és verhető ellenfelet fog ki, akkor bravúrral eljuthat a BL-selejtezőkből az EL-ig. Ha nagyon jó sorsolást kap, és formában vannak a fiúk, akkor pedig a BL sem elérhetetlen, Platininek hála. Ugyan.
Elolvasom »

A holland bajnokság a valaha volt legunalmasabb bajnokik egyik őshazája. A skótok legalább hajtanak, mint egy őrült, a portugáloknál driblizik néhány brazil, van egy-két csapat, akit jó szeretni, ha más nem Fehér Miki miatt örökké a Benficát.
De flamand földön csak egyet látok: alibi bajnokság azoknak, akik kinőtték Közép-Európát, vagy pár egyéb, rosszabul fizető teljesítő bajnokságot, de sehová sem kellenek igazán.
Aki több, mint egy idényt tölt itt ereje teljében, kezdőként, s nem viszik sehova, azt jó eséllyel soha nem is fogják. Természetesen Ciprus, Görögország, Málta, Abu-Dzabi, háromezer kilóméteres kitérővel Moszkva, Belgium nem számítanak, oda bármikor el lehet menni innen is. Félreértés ne essék: Hollandia fényévekre van tőlünk, ez nem vitás. Mindösze annyi a meglátásom, hogy aki tehetséges magyar futballistaként megérkezik a holland bajnokságba, nagyságrendekkel nagyobb esélyekkel ragad ott és lesz belőle jól kerső átlag focista, mintha máshol kezdené kibontakoztatni tehetségét. Valami hiányzik ebből a pontvadászatból.

A 2010-es gólkirály. Nem ugrik be azonnal a neve? Nem csoda...

Németh Krisztián.

Játsszunk el a gondolattal, hogy milyen képsor ugrik be az egyszeri magyar futball-álmodozónak a névről 2007 kora őszén, és mi 2012 januárjában.
A pár évvel ezelőttiek ilyesmik lehettek: Németh meglódul Gerrard passzából és a BL-döntőn bevágja a harmadikat is a Madridnak. Vagy a Manchesternek. Vagy bárkinek.
Hogy a sportszergyártó új reklámjában letépi a mezét és alatta C. Ronaldót megszégyenítő felsőtesttel vigyorog a világra. Hogy a nagyválogatottal ugyanúgy bronzot nyer, mint az U20-ban.

Elolvasom »

Bármennyire is fáj, a XXI. század nem a polihisztorok évszázada.
Korábban még lehetett valaki atléta, sportújságíró és fuballista (pl. Gillemot Ferenc) egyben, ma legfeljebb a multimilliomos-futballista, alkoholista-futballista párosítás képzelhető el, de ezek közül az egyik nem igényel tehetséget.

Amiről nem tudtak letenni az évtizedek alatt az aranylábú gyerekek, hogy néha dalra fakadjanak. Ritkán lelkesedés, gyakran marketing szempontok, s párszor az önkritika totális hiánya okozza a ballépést. Van bármi értelme?

Szemezgessünk: